2011. augusztus 25.

Egy kis gyűrű...



Egy gyűrűcskét fűztem már régebben csak elfelejtettem megmutatni, a másik pedig a kicsi gyöngyöm, meg kellet mutassam nektek, most épp négy foga jön egyszerre és nagyon nyűgös, táncoltam épp vele amikor hosszú ébrenlét után egyszer csak elaludt, akkor készült a kép.

Dijat kaptam!




Ezzel a díjjal Schnappy ajándékozott meg, köszönöm szépen.

Ezzel a másikkal pedig Ajne, neki is nagyon köszönöm.

Mivel úgy látom, hogy körbe járnak, ezért én minden látogatómnak szeretettel ajánlom.

2011. augusztus 24.

Lucky medál és bogyó



Újra megfűztem, mert nagyon szeretem, 6x8 mm csiszolt helyett, 6mm csiszolttal, csak a 15/0 szemszámon kellett változtatni. Még egyszer köszönöm Ajne.

2011. augusztus 22.

Lucky medál és karkötő






Én is elkészíttettem Ajne csodás medálját, az én kedvenc színeimben, annyira jó volt fűzni. Szerettem volna a karkötőt is mellé így ketté osztottam a hat teklát s ez a karkötő született. Köszönöm a mintát, az biztos, hogy lesz még folytatás.

2011. augusztus 20.

Floral Chandelier




Teresa Meister csodás mintáját fűztem meg egy nagyon kedves hölgynek, aki elmondás szerint pont ilyenre gondolt. Mivel csak valami egyszerűt és fekete - fehéret kért.

2011. augusztus 18.

Miből lesz a cserebogár? -Játék Zsofyval

Kritti, Orsi és Perl-Eni adták át nekem ezt a játékot, melyet Zsófy indított útnak, megmondom őszintén én mindig kíváncsin olvastam mások blogján ki, hogyan kezdte.
Én 2007- ben találkoztam először a gyöngyökkel, addig is mindig működésben voltak a kezeim, rajzoltam, hímeztem, kreatívkodtam,minden érdekelt.Akkor nyáron sajátítottam el néhány motívumot, majd egy egész télen át próbálgattam mire elérkezett a másik év, 2008 akkor fűztem már valami olyat is ami nem egyszálas.Természetesen én is kínai gyöngyökkel kezdtem, s nem értettem miért nem jön ki a minta. Íme két kép az első munkáimról.


Már akkor sem volt erősségem a fotózás, itt-ott sántít, de ok voltak az elsők.

Akiknek továbbadom: Rélácska, Cseresznyevirág, Lakotamágia, Schnappy, Horimarika. (Nem tudtam belinkelni, őket nem értem miért.)

2011. augusztus 16.

Liberty - minta


Többször is próbálkoztam, hogy érthető minta legyen belőle. Mindenkinek küldöm szeretettel. Azért volt ennyi szünet a blogolásban, mert a minta elkészítésén dolgoztam, s készültem a férjecském szülinapi partyára. Tehát a mintát innen töltheted le.

2011. augusztus 9.

Liberty


Talán ez lehetne az első mintám neve. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy nagyon tetszenek nekem a Cynthia Rutledge féle Honeycomb karkötők. Nagyon sokat nézegettem már őket,de sajnos sehol nem találtam 6x9 mm gyöngyöket, s mivel nagyon sok 8/0 kásám és 6mm teklám volt, ezekkel szerettem volna kezdeni valamit,inspirálóan hatottak rám ezek a stílusú karkötők, s a végeredmény ez a karkötő lett. Ha valaki mégis látott már hasonlót, kérem szóljon,ha nem, akkor, ha szeretnétek elkészítem a mintáját és megosztom veletek. Várom a véleményeket és mindenkinek köszönöm




2011. augusztus 7.

A megúnhatatlan

Annyira szeretem a kis peyote bogyókákat, ezt a kis piros szettet készítettem magamnak, mert tegnap esküvőn voltunk. Egyszerű piros üvegygyöngyökkel és a kis bogyeszokkal.



Ami a játékot illeti, Magdi és Gabessz küldtek tippet, sajnos egyikük sem találta el, én változtattam túl sokat az eredeti mintán, s ezért nem volt felismerhető, a minta Cseresznyevirág Szávája.Én mégis sorsoltam, mert ha már elszántam őket akkor elajándékozom.
Így kettőjük közül:

GABESSZ
lett a nyertes. Gratulálok neki.Remélem örülni fog nekik.

2011. augusztus 2.

Karkötő.

Egy réges-régi almom vált valóra, végre elkészült az első bőr karkötőm.Még nem teljesen az igazi, de nekem nagyon tetszik és alig várom az első alkalmat, hogy viselhessem.Lakotamagia és Moonsafari karkötői inspiráltak.



Most egy JÁTÉK, aki kitalálja kinek a mintáját használtam fel a karkötő elkészítéséhez,imitt-amott egy kis változtatással az írjon egy e-mailt, hagyjon itt egy kommentet, hogy jelentkezik, és ezeket a csodás kis csillogó, 6 mm-es szépségeket nyerheti, határidő csütörtök éjfél.